Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bush megdicsérte a rendőröket

George W. Bush amerikai elnök maga is elismerte, hogy nagyon magas színvonalon dolgozott a magyar rendőrség és az elnök kiemelte a Köztársasági Őrezred és a közel kétezer rendőr összehangolt munkáját - mondta az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek csütörtökön.


Dátum: 2006-06-22 19:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58992
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:08:21.943094, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Reggel a szállodában fogadta az elnök Bene László országos rendőrfőkapitányt és a rendőrség vezetését. Itt az elnök azt mondta, nagyon elégedett, és látja, hogy egy nagyon összeszokott, rutinos szolgálat biztosítja magyar részről őt és kíséretét - közölte Garamvölgyi László.

Hozzátette: ennél is nagyobb elismerés, hogy az amerikai biztonsági főnök azt mondta, nagyon profi szinten működtek együtt a magyar rendőrök és biztonsági emberek amerikai kollégáikkal. Megjegyezték, milyen készségesek voltak a rendőrök - mondta a szóvivő.

Felidézte: eleinte voltak ellentétek szakmai kérdésekben az amerikai és a magyar biztonsági emberek között, az amerikaiak "bizonyos műveleteket másként gondoltak", de a végére elfogadták a magyar fél érveit.

Ilyen volt a villamos ügye. Amikor delegáció közlekedik, a villamosok nem járnak a Kossuth téren, hanem a Jászai Mari téri végállomáson állnak. De mindenképpen kellett egy olyan biztonsági kordon, ami még terrorcselekmény esetén is védi a rendezvényt és ha nem a villamosokat állítjuk oda, akkor az összes, térre vezető utat autóbusszal és teherautóval kellett volna elbarikádozni. A villamosok bevonása sokkal jobb ötlet, az amerikaiaknak is tetszett - mondta a szóvivő.

Garamvölgyi László megköszönte a budapestiek megértését és együttműködését. Mint mondta, sok ember mozgását korlátozták a delegáció vonulása miatt, de nem volt zúgolódás. A tapasztalat szerint kevesebb autó volt a főváros útjain, mint egy átlagos csütörtökön és nem voltak fennakadások sem a közforgalmú közlekedésben.

A biztonsági intézkedések miatt összesen 289 tilosban parkoló autót kellett elszállítani, az amerikai követségnek szóló, hamisnak bizonyult bombariadón kívül más esemény nem volt.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek