Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Drasztikusan nő a Föld hőmérséklete

A Föld hőmérséklete az utóbbi 2000 évben soha nem volt olyan magas, mint az utóbbi néhány évtizedben, és ezért a jelenségért legfőképp az ember felelős - állapítja meg az amerikai tudományos akadémia csütörtökön nyilvánosságra hozott átfogó tudományos áttekintésében, amelyet a washingtoni kongresszus felkérésére végzett el.


Dátum: 2006-06-23 07:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58996
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:08:23.141578, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A közelmúltban és napjainkban tapasztalható magas hőmérséklet példa nélkül álló az utóbbi 400 évben, de lehet, hogy ez elmondható az elmúlt több ezer évhez viszonyítva is - jelentette ki a tanulmányt készítő, klímaváltozással foglalkozó vezető amerikai tudósok egy csoportja az amerikai törvényhozásban. Bolygónk északi féltekéjének felületi hőmérséklete körülbelül egy fokot emelkedett a XX. század folyamán, amit alátámasztanak a talajfuratokban, a fatörzsek évgyűrűin végzett vizsgálatok, a gleccserek visszahúzódása és egyéb természeti jelenségek - mondta Gerald North texasi földtudományi professzor, a tudóscsoport vezetője a 155 oldalas jelentés bemutatásakor.

A jelentés elkészítését Sherwood Boehlert, a képviselőház tudományos bizottságának elnöke kérte tavaly novemberben az amerikai tudományos akadémiától azzal a céllal, hogy autentikus vélemény készüljön a globális felmelegedés okozta veszély súlyossága körüli vitában. Boehlert csütörtökön kiemelte: ez a tanulmány semmi kétséget nem hagy a tudományos körökben általánosan vallott vélemény felől, miszerint a globális klímaváltozás valóban nagy veszélyt jelent.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek