Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Demszky Gábor a koalíció főpolgármester-jelöltje

Megállapodást írtak alá pénteken Balatonőszödön az MSZP és az SZDSZ vezetői a két párt budapesti együttműködéséről. Ennek egyik pontja az, hogy Demszky Gábor lesz a szocialisták és a szabad demokraták közös főpolgármester-jelöltje.


Dátum: 2006-06-23 11:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59022
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:08:31.486438, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kormányülés előtt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Hiller István MSZP-elnök, Kuncze Gábor, az SZDSZ vezetője, valamint Demszky Gábor főpolgármester, és az MSZP budapesti elnöke, Molnár Gyula írta alá a fővárosi koalíciós együttműködési megállapodást.

A távirati iroda korábban úgy értesült, hogy a megállapodás értelmében a két párt nem állít közös listát: az SZDSZ-ét Demszky Gábor, a szocialistákét Molnár Gyula vezeti majd.

A végső döntést a tervek szerint a fővárosi MSZP küldöttgyűlése és az SZDSZ fővárosi választmánya pénteken hozza meg.

A kiszivárgott megállapodás-tervezet legfontosabb eleme, hogy a kormánykoalíció sikerét közös programmal, kampánnyal és városvezetéssel kívánják biztosítani a fővárosban.

inforadio.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek