Bűnüldöző kampány Kínában: 22 kivégzés
Huszonkét halálra ítéltet, köztük két nőt kivégeztek szerdán a kínai Csungking városban, röviddel az ítélet kihirdetése után. Gyilkosságért, fegyveres rablótámadásért, illetve túszejtésért szabták ki a bíróságok e halálos ítéleteket. A kivégzettek között volt egy tizenkilenc éves fiatalember, aki fegyveres rablótámadásban megölt egy embert, hogy megszerezzen tőle 33 jüant (mintegy négy dollárt) - jelentette az Új Kína hírügynökségre hivatkozva az AFP.
Dátum: 2002-10-30 14:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5376
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:52:09.130107, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kínában bevett szokás szerint ítélethirdető nagygyűlést rendeztek a kivégzés előtt. Az ilyen gyűlésekre rendszerint a nagyvállalatok dolgozóit, lakóközösségek képviselőit hívják meg
(vezénylik ki). Az ítélet kihirdetését a "közönség" rendszerint megtapsolja. Az elítélteket a nagygyűlés helyéről általában rögtön a kivégzőhelyre viszik, ahol többnyire egyetlen tarkólövéssel végeznek velük.
Kedden kampány indult a Szecsuán tartományban fekvő, Jangce parti nagyvárosban, hogy megtisztítsák Csungkingot a bűnözőktől. Mintegy kétezer gyanúsítottat őrizetbe vettek a rendőrök, s elkoboztak 18 lőfegyvert és 600 ezer jüan (76 ezer dollár) tisztességtelenül szerzett pénzt.
Kínában rendszeresek a nemzeti ünnepek és a fontos politikai rendezvények, például a pártkongresszusok előtti tisztogató kampányok. November 8-án nyílik meg a Kínai Kommunista Párt 16. kongresszusa, s az AFP ezzel hozta összefüggésbe a mostani kampányt.
Az Amnesty International nemzetközi emberjogi szervezet összesítése szerint tavaly 2468 kivégzést hajtottak végre Kínában. A kínai hatóságok időnként hírt adnak ugyan a kivégzésekről, de távolról sem mindről, és sohasem közölnek összesítő adatokat.
MTI - fidesz.hu