Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Többet vár Gyurcsánytól a Valutaalap

A magyar államháztartási kiigazítási programot üdvözli a Nemzetközi Valutaalap, de többet vár el ennél a labilis államháztartás rendbetétele és a rosszabbodó makrogazdasági helyzet egyensúlyba hozása terén - ezt az értékelést adta Massood Ahmed, az IMF külkapcsolatok részlegének igazgatója.


Dátum: 2006-06-23 16:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59052
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:08:41.019095, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az IMF web-oldalán jelent meg az értékelés, amelyről újságíróknak nyilatkozott Washingtonban.

Az IMF már június 6-án közzétette jelentését, négy nappal azelőtt, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök bejelentette a kiigazítási programot. Az IMF igazgatója ezzel összefüggésben

megjegyezte, hogy a csomaggal kapcsolatos információk nagy vonalakban már korábban, amikor az IMF stábja Magyarországon járt, ismertek voltak, azokat tehát beépíthették értékelésükbe. Ez az IMF-jelentés azzal számolt, hogy az államháztartás hiánya az idén a GDP 8,5 százaléka lesz nyugdíjkorrekcióval, anélkül pedig 10 százalék, a állami- és a magántőke együttműködésével megvalósuló programokkal (PPP) pedig 11 százalék.

Az IMF jelentése az állami kiadások csökkentése mellett a nyugdíjemelések indexálását, a nyugdíjkorhatár felemelését, az új nyugdíjasokat érintően a 13. havi nyugdíj megszüntetését és a költségvetési támogatásoknak a szegényekre történő korlátozását is javasolta. Gyurcsány a nyugdíjasokat és a családi juttatásokat érintő IMF-felvetéseket elvetette, mondván, hogy azok kedvezőtlenebb helyzetbe hoznák a szegényebb rétegeket.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek