Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A szerb és a román államfő szerint meg kell őrizni a balkáni határokat

Egyetértés van Traian Basescu román és Boris Tadic szerb államfő között abban, hogy a Balkán térségében megengedhetetlen a határok megváltoztatása.


Dátum: 2006-06-23 19:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59062
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:08:44.198490, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Traian Basescu pénteken délután érkezett egynapos belgrádi látogatására, s ő az első külföldi államelnök, aki felkereste Szerbiát Montenegró leválása óta. A román elnök nem is titkolta, hogy belgrádi látogatásának jelképes jelentősége van, amelyben tükröződik a két ország hagyományos jó viszonya és barátsága.

A Tadiccsal folytatott megbeszélésen a kétoldalú kapcsolatokon kívül a térség helyzetéről, kiváltképpen Koszovó jövőjéről volt szó. Basescu hangsúlyozta, hogy Koszovó jogállását párbeszéd és kiegyezés révén kell rendezni, anélkül, hogy ráerőltessenek megoldásokat valamelyik félre. Ezzel kapcsolatosan kiemelte, hogy a romániai külpolitika egyik alapvető elve a határok sérthetetlensége.

"Szerbia nagyon szilárd, elvszerű álláspontot képvisel, ellenzi Koszovó függetlenségét, és nem kíván hozzájárulni a határok módosításához, illetve az újabb instabilitás létrejöttéhez a térségben" - erősítette meg a szerb elnök Basescúval folytatott tárgyalásán.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek