Több egyetemet is veszélyeztet a négyes metró
A Műegyetem és a Corvinus Egyetem épületét is meg kell erősíteni a 4-es metró alagútfúrása miatt - tudta meg az InfoRádió. Egy Kálvin téri és egy belső-józsefvárosi ház is a veszélyeztetett épületek közé tartozik.
Dátum: 2006-06-24 11:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59072
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:08:47.481061, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Összesen négy-öt olyan épület van, amelyek épségét kritikusan érinti a 4-es metró építése - mondta az InfoRádiónak Gulyás László, a BKV-hoz tartozó DBR metró projektigazgatóság vezetője.
Az alagútfúrás miatt meg kell erősíteni a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a Corvinus Egyetem épületét, valamint több háztömböt a Kálvin téren, valamint Belső-Józsefvárosban.
Gulyás László közölte: a napokban helyezik el a Gellért téren azt a mérnöki automata megfigyelőrendszert, amely a beruházás egész ideje alatt monitorozza a Műegyetem épületétnek változásait. A többi rendszert később telepítik.
A talajt erősítik
Az épületek megerősítése Gulyás László elmondása szerint nem azt jelenti, hogy a házakat alá kell dúcolni, hanem azt, hogy a talajt erősítik meg körülötte.
Ha mégis kár keletkezne, azt a biztosító fizeti ki, a BKV ugyanis biztosítást kötött a metróberuházásra.
Az InfoRádió megtudta, hogy egy törvényi változás szerint a BKV-nak közzé kell tennie azoknak az ingatlanoknak a listáját, amelyeket érint a metró nyomvonala.
Ebbe a csoportba azok az épületek tartoznak, amelyeket átszel az alagút két szélének képzeletbeli függőleges síkja.
InfoRádió - fidesz.hu