Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Lungo Drom a legerősebb kisebbségi szervezet

Az október 20-ai önkormányzati választásokon induló kisebbségi szervezetek közül a Farkas Flórián vezette Lungo Drom szerepelt a legeredményesebben.


Dátum: 2002-10-30 15:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5381
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:52:10.625921, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Lungo Drom összességében 944 mandátumot szerzett. Jelöltjei közül 855-öt a cigány kisebbségi listákon választottak meg. A települési önkormányzatokban kislistán, a 10 ezer lakos alatti településeken 79, a 10 ezer lakos feletti önkormányzatokban 10 képviselőt választottak meg.

Az önálló és közös jelöltek mandátumainak arányos számítása alapján az MSZP és a Fidesz - Magyar Polgári Párt után a Lungo Drom a harmadik lett.

A szervezet hatalmas fölénnyel végzett az élen a cigány kisebbségi szervezetek között. Összehasonlításképpen a Lungo Drom 994 mandátumával (2,52%) szemben a második CSZOSZ 257 mandátumot szerzett 257 mandátumával 0,69 %-ot ért el.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek