Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egyhangú szavazással Tarlós a főpolgármester-jelölt

Tarlós István a Fidesz és szövetségesei főpolgármester-jelöltje - egyhangú szavazással így döntött a Fidesz szombati országos választmánya, amely emellett jóváhagyta a fővárosi listát, valamint a megyei listák és a megyei közgyűlési elnök-jelöltek nagy részét.


Dátum: 2006-06-24 14:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59083
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:08:50.913525, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Egyhangú szavazással Tarlós a főpolgármester-jelölt (Szijjártó Péter)

Hosszú egyeztetési folyamatra tett pontot az országos választmányi mai ülése - kezdte szombati sajtótájékoztatóját Szijjártó Péter, a Fidesz kommunikációs igazgatója, kiemelve: a megyei választmányok és a szövetségesek között is számos egyeztetést folytatott le a Fidesz. A politikus reményét fejezte ki, hogy olyan listát sikerült összeállítaniuk, mellyel a Szövetség a legjobb eredményt érheti el az őszi önkormányzati választásokon.

Szijjártó elsőként a főpolgármester-jelöltről szólt. Mint fogalmazott, Tarlós István indításáról egyhangú szavazással döntöttek, és Óbuda jelenlegi polgármestere fogja vezetni az "Összefogás" fővárosi listáját is. Őt két országgyűlési képviselő, Fónagy János és Pokorni Zoltán követi - folytatta a honatya -, utánuk pedig a szövetségesek, a Fidelitas, a KDNP, a Vállalkozók Pártja és a Nemzeti Fórum jelöltjei következnek.

A Fidesz megyék esetében megyei közgyűlési elnökjelölteket nevezett meg, akiknek vezetésével próbálják meg a választások során a többséget megszerezni. Jelenleg még három megyében folyik a tárgyalás, a fennmaradó 16 megyéből 12-ben országgyűlési képviselő látja el a tisztséget. Fejér megyében Balogh Ibolya gárdonyi jegyző, a Jászságban Fejér Andor, a megyei közgyűlés pénzügyi bizottságának az elnöke, Somogyban a megyei közgyűlés egyik fideszes tagja, míg Hevesben a Vállalkozók Pártjának jelöltje lesz a jelölt.

Az "Összefogás" főpolgármester-jelöltje: Tarlós István

Az "Összefogás" fővárosi listája:

1. Tarlós István

2. Fónagy János

3. Pokorni Zoltán

4. Wintermantel Zsolt

5. Bagdy Gábor

6.

7. Csallóközi Zoltán

8. Pesti Imre

9. Ughy Attila

10. Németh Szilárd

Az "Összefogás" megyei közgyűlési elnök-jelöltjei:

1. Baranya: tárgyalás alatt

2. Bács-Kiskun: Bányai Gábor

3. Békés: Domokos László

4. Borsod-Abaúj-Zemplén: Ódor Ferenc

5. Csongrád: tárgyalás alatt

6. Fejér: Balogh Ibolya

7. Győr-Moson-Sopron: Szakács Imre

8. Hajdú-Bihar: Rácz Róbert

9. Heves: Hermann István

10. Jász-Nagykun-Szolnok: Fejér Andor

11. Komárom-Esztergom: tárgyalás alatt

12. Nógrád: Becsó Zsolt

13. Pest: Szűcs Lajos

14. Somogy: Majer István

15. Szabolcs-Szatmár-Bereg: Fülöp István

16. Tolna: Koltai Tamás

17. Vas: Kovács Ferenc

18. Veszprém: Lasztovicza Jenő

19. Zala: Manninger Jenő

A megyei listákat a jövő hét elején lehet majd olvasni honlapunkon.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 388, 'source_type': 'media', 'source_id': 398, 'target_type': 'article', 'target_id': 51875, 'relation_type': 'describes'}