Kihallgatáson fogadta Erdő Péter bíborost XVI. Benedek pápa
Kihallgatáson fogadta Erdő Péter bíborost XVI. Benedek pápa szombaton a Vatikánban - jelentette be a katolikus egyház hivatalos honlapján a vatikáni sajtószolgálat.
Dátum: 2006-06-24 15:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59085
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:08:51.525763, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke az MTI-nek telefonon nyilatkozva elmondta: köszönetet mondott a pápának a magyar népnek adott legnagyobb ajándékért a nemzet lelki megújulásának évében, azért, hogy engedélyezte a második világháborúban vértanúhalált halt Salkaházi Sára boldoggá avatását. A magyar bíboros beszámolt a katolikus egyházfőnek a boldoggá avatás előkészületeiről - a szertartásra szeptember 17-én kerül sor a Szent István-bazilikában. XVI. Benedek nagyon fontosnak ítélte e boldoggá avatás lelki hatásait.
(Salkaházi Sára szociális testvért boldoggá avatási dekrétumát áprilisban írta alá a pápa. E dokumentum kihirdeti Salkaházi Sára vértanúságát, megnyitva az utat a boldoggá avatás ünnepélyes kihirdetése előtt. Salkaházi szociális szolgálata mellett értékes újságírói, írói és kulturális munkát végzett. A világháború legnehezebb utolsó hónapjaiban üldözött zsidók, nők és gyermekek százait rejtegette budapesti rendházában. Salkaházit, miután feljelentették, a nyilasok az általa bújtatottakkal együtt a Duna-partra hajtották és ott kivégezték 1944 decemberében, 45 éves korában. Az egyház hosszú évek óta megemlékezik a szociális testvérről, emlékét tábla hirdeti a Szabadság híd pesti hídfőjénél, ahol minden év december 27-én gyertyát gyújtanak.) Erdő Péter köszönetet mondott emellett a pápának a két új magyar püspök kinevezéséért is.
Az MTI kérdésére a bíboros jelezte, hogy az 1956-os forradalom 50. évfordulójának budapesti megemlékezésein - noha a pápa elfoglaltságai miatt nem tehet eleget a meghívásnak - a Vatikán valószínűleg magas rangú küldöttséggel képviselteti magát. A közelmúltban a vatikáni Kúria élén bekövetkezett személyi változásokkal kapcsolatos kérdésre Erdő Péter elmondta, hogy az audiencián ez nem volt és nem is lehetett téma. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a nagy tiszteletnek örvendő Angelo Sodano bíborost a vatikáni államtitkár posztján váltó Tarcisio Bertone ugyancsak nagy barátja Magyarországnak. Erdő Péter megjegyezte, hogy a 71 éves Bertone bíboros tanára is volt a lateráni egyetemen, s az új vatikáni államtitkár (kormányfő) korábban már járt Magyarországon. Erdő Péter bíboros római programja keretében szombaton a Santa Maria Maggiore bazilikában diakónusokat és papokat szentel, köztük olyanokat, akik Magyarországon szolgálnak majd lelkipásztorként.
MTI - fidesz.hu