Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bartha László kilépett a Fideszből

Kilépett a Fideszből Bartha László, Szeged korábbi polgármestere, aki két cikluson át is parlamenti képviselő volt.


Dátum: 2006-06-24 18:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59090
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:08:53.260857, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Bartha László szerint sem országosan, sem Szegeden nem mennek jó irányba a dolgok a Fideszben, mert évek óta hiányzik a politikai műhelymunka, a döntések előtti konzultáció, a vita, ezáltal pedig valójában a polgári értékrend került veszélybe pártjában. Mindez most a helyi önkormányzati listaállításban is tükröződik. Például egyetlen szegedi sem szerepel az ellenzéki párt Csongrád megyei képviselő-jelöltjei között.

A korábbi szegedi polgármester az elmúlt négy év politikai gyakorlata ellen is tiltakozik, amikor kilép - hangsúlyozta a Magyar Ráidónak. A Fidesz szegedi szervezetének elnöke, Oláh János szerint Bartha távozásával nagy tehertől szabadult meg a szervezet, mert a korábbi polgármester már évek óta csak rombolni járt be a Fideszbe.

Mint a szegedi pártelnök elmondta: az elmúlt időben többen is felvetették Bartha kizárását a pártból, de ez különféle okokból elmaradt, most viszont megkönnyebbüléssel veszik önkéntes távozásának hírét. A pártjából kilépett politikus jelenleg még tagja ugyan a Csongrád Megyei Önkormányzat Fidesz frakciójának, de már jelezte a frakcióvezetőnek, hogy a jövő heti közgyűlésen átül a függetlenekhez.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek