Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rosszul lett a függetlenség ünnepén a szlovén államfő

Összeesett és mentők szállították el Janez Drnovsek szlovén elnököt szombat este egy ljubljanai tömeggyűlésről, amelyen a független Szlovénia alapításának 15. évfordulóját ünnepelték.


Dátum: 2006-06-25 09:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59094
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:08:54.517943, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az 56 éves Drnovseknek 1999-ben eltávolították az egyik veséjét, amelyen rákos daganat keletkezett. Tavaly hozta nyilvánosságra, hogy orvosai 2001-ben áttételt állapítottak meg a tüdején és a máján.

Drnovsek akkor azt mondta, hogy nem vesz igénybe gyógykezelést, helyette egészséges életmódot folytat és diétázik.

Drnovseket 2002-ben választották meg Szlovénia államfőjévé, miután egy évtizeden át az ország miniszterelnöke volt.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek