Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Paroubek semmiképp sem kap kormányalakítási megbízást

Václav Klaus, cseh államfő vasárnap jelezte: Jirí Paroubek, a választáson második helyen végzett Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) elnöke akkor sem kap tőle kormányalakítási megbízatást, ha Miroslav Topolánek, a választásokon győztes Polgári Demokratikus Párt (ODS) elnöke által felállított hárompárti koalíciós kormány nem kap bizalmat a parlamentben.


Dátum: 2006-06-25 15:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59110
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:08:59.434623, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Ismételten jeleztem neki, hogy ilyen irányú reménye hamis" - jelentette ki Václav Klaus a Prima televízióban vasárnap közvetített interjúban.

A Topolánek által felállított új kormánykoalíciónak - ODS, Kereszténydemokrata Unió-Csehszlovák Néppárt (KDU-CSL), Zöldek Pártja (SZ) - összesen 100 képviselője van a 200 tagú alsóházban, hasonlóan a szociáldemokratákból és a kommunistákból álló ellenzéknek, ami kevés esélyt ad az új kormány jóváhagyásához. Ezt maga Topolánek is elismerte, amikor pénteken egy lapinterjúban azt mondta, hogy az esély csak 50 százalékos, s úgy látja, hogy a hárompárti koalíció elképzelése már "halott".

Paroubek, a jelenlegi kormányfő bírálta Klaust, amiért az első kísérlet várható bukása után sem kíván a második helyen végzett szociáldemokratákhoz fordulni. Egyben emlékeztette Klaust: az 1998-2002 közti időszakban, amikor a maihoz hasonló volt a belpolitikai helyzet, a kormányzó szociáldemokraták és az ellenzéki polgári demokraták közösen kidolgoztak egy javaslatot, amely rögzíti, hogy az első kísérletet a kormányalakításra a győztes pártnak kell megadni, s ha az sikertelen, akkor a második legerősebb pártnak kell esélyt adni.

Klaus a beszélgetésben arra nem válaszolt, hogy Topolánek kudarca esetén ki kapná az újabb kormányalakítási megbízatást.

Paroubek ismételten kijelentette: ha az új koalíció olyan kormányprogramot állítana össze, amely megfelelne a szociáldemokráciának is, akkor hajlandóak lennének a támogatására.

A szociáldemokraták hétvégi vezetőségi ülése ugyanakkor úgy döntött, hogy a párt magának fogja követelni a házelnöki tisztséget, s erre a posztra Lubomír Zaorálek eddigi házelnököt jelöli. Az ODS két alelnöke a hét végén kijelentette: a polgári demokraták számára elfogadható lenne, ha ennek fejében a CSSD lehetővé tenné a kormány elfogadását. A szociáldemokraták azonban azt állítják, hogy ez két különböző dolog.

Hasonló kormánypárti-ellenzéki megállapodást kötött 1998-ban Milos Zeman és Václav Klaus. Zemanék kormányt alakítottak, míg Klaus házelnöki tisztséget kapott, s az ODS írásban kötelezte magát, hogy a megállapodás alapján nem fogja támogatni a kisebbségi Zeman kabinet leváltását.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek