A kormánypártok nem akarják a beszámolókat
A kormánypártok helytelenül járnak el, ha az Alkotmánybíróság által is törvényesnek ítélt csonka kuratórium beszámolóit nem fogadják el, csupán azért, hogy az intézmény előző négy éves működésének legitimitását megkérdőjelezzék - mutattak rá a Fidesz politikusai a Magyar Televízió Közalapítvány 1997-2001. évi kuratóriumi beszámolóinak és az ezekről készült határozati javaslatok általános vitáján.
Dátum: 2002-10-30 18:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5391
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:52:13.409194, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormánypártok azon vannak, hogy a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumának 1997-2001. évi beszámolói közül a parlament ne fogadja el az előző parlamenti ciklus időszakában végzett kuratóriumi tevékenységről szólókat. Ezen álláspont a legélesebben az SZDSZ részéről fogalmazódott meg. A párt arra hivatkozik, hogy a polgári kormányzás alatt a kuratórium nem volt teljes és nem létezett ellenőrző testület sem. Elhangzott részükről: a kormánypártok így akarják megakadályozni a Magyar Televízió előző négy esztendejének legitimitását. A televízió anyagi helyzetéről szólva ugyanakkor elismerték: az intézmény hátrányos helyzetben alakult át részvénytársasággá.
Bakó Lajos, a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumának elnöke a beszámolókat ismertetve fontos feladatnak nevezte, hogy az európai uniós csatlakozás után a Magyar Televízió méltó helyet foglaljon el a többi tagállam közszolgálati médiumainak sorában. Hangsúlyozta, hogy a közszolgálati médiumnak felelősséget kell vállalnia műsorai emberi, társadalmi és morális következményeiért.
A kuratóriumi elnök kritikát fogalmazott meg a kormány azon intézkedésével szemben, mellyel eltörölte az üzemben tartási díjat. Mint mondta, az állampolgároknak csekély megterhelést jelentő díj eltörlése miatt napi mintegy 20 millió forinttal csökkent a televízió bevétele. Úgy vélte, az üzemben tartási díj eltörlésével megfosztják az állampolgárokat a tulajdonosi tudat kialakulásának lehetőségétől.
Bakó Lajos a vita legvégén arra hívta fel a figyelmet, hogy a televízió nem tud az év végénél tovább működni, ha nem kap megfelelő mennyiségű anyagi támogatást. Vélekedése szerint meg kell teremteni a lehetőséget arra, hogy a Magyar Televízió a XXI. század kihívásainak megfelelő ingatlanban, technikával és színvonalon tudjon működni.
Vígh Ilona, a kulturális bizottság fideszes tagja - Pető Ivánnal szemben - úgy vélte, súlyos hiba lenne, ha a kuratóriumi elnökség csonkasága miatt nem fogadná el a parlament a testület beszámolóit.
Ugyanígy vélekedett a Fidesz vezérszónoka, Szalai Annamária is, aki közölte, hogy az Alkotmánybíróság határozata értelmében a csonka kuratóriumok működése törvényes volt. Mint hozzátette, a médiatörvény szerint a kuratórium felállításának nem akadálya az, ha a kormányoldal vagy az ellenzék nem delegál tagokat. Jelezte, az ellenőrző testületek is azért nem működtek, mert az akkori ellenzék nem állított jelölteket.
A képviselő emlékeztetett arra, hogy 1996-1998. között, a Horn-kormány időszakában is jelentős veszteségeket szenvedett a Magyar Televízió.
Kifogásolta, hogy az Orbán-kormány időszakában az ellenzék - mint mondta - nem volt partner a médiatörvény módosításában, és folyamatosan akadályozta a közmédiumok működését.
Az üzemben tartási díj eltörlését Szalai Annamária alkotmányellenesnek nevezte, mert - mint jelezte - a médiatörvény még mindig tartalmazza a díjfizetés kötelezettségét.
Szalai Annamária (Fidesz) szerint nem számíthatott az előző kormány szócsövének a Magyar Televíziótól megrendeléseket kapó "Kende nevű gyűlöletbeszéd-bajnok" és Tornóczky Anita, a miniszterelnök nevelt lánya sem.
MTI - fidesz.hu