Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Washington üdvözölte az iraki megbékélési tervet

Az Egyesült Államok üdvözölte vasárnap Núri al-Máliki iraki miniszterelnöknek a szunnita felkelés és a felekezetközi erőszak felszámolását célzó megbékélési tervét, de a kongresszus több tagja fenntartásait hangoztatta, mert szerintük a terv amnesztiában részesítené az amerikai katonák haláláért felelős felkelőket is.


Dátum: 2006-06-26 08:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59128
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:09:04.704768, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az iraki parlamentben ismertetett terv amnesztiát ígér mindazoknak a foglyoknak, akik nem követtek el bűncselekményt, nem folytattak terrorista tevékenységet, nem követtek el háborús vagy emberiesség elleni bűnöket. Carl Levin szenátor, a szenátus fegyveres szolgálatok bizottságának demokrata tagja azt mondta, hogy az amnesztia kiterjesztése azokra, akik amerikai katonák haláláért felelősek, "lelkiismeretlenség". "Az ég szerelmére, mi szabadítottuk fel az országot" - mondta Levin a Fox televízióban. "Mi szabadítottuk meg egy borzalmas diktátortól. Rettenetes árat fizettünk. Több mint 2500 amerikai áldozta fel az életét. Már önmagában az, hogy egyáltalán amnesztiáról beszélnek olyanok esetében, akik megöltek olyan embereket, akik felszabadították az országukat, lelkiismeretlenség" - jelentette ki. John Warner republikánus szenátor, a bizottság elnöke azt mondta, hogy ellenzi az amnesztiát, de az Egyesült Államoknak tiszteletben kell tartania Iraknak azt a szuverén jogát, hogy maga dönthessen saját jövőjéről. Azt mondta, hogy az amerikai kormány nem fog diktálni, de konzultálni fog iraki tisztségviselőkkel a megbékélési terv összes vonatkozásáról.

Az iraki miniszterelnök a parlamentben azt is hangsúlyozta, hogy semmiképpen sem szabad "a gyilkosok és bűnözők jutalmazásaként vagy tetteik elismeréseként" értelmezni a megbékélési tervet. A gyilkos felkelők nem fogják elkerülni az igazságszolgáltatást, függetlenül attól, hogy áldozataik irakiak voltak, vagy az amerikaiak vezette koalíciós erők tagjai közül kerültek ki - emelte ki. A Fehér Ház üdvözölte a tervet, anélkül, hogy külön kommentálta volna annak azt a mozzanatát, hogy egyes felkelőkre is kiterjed. "Természetesen támogatjuk, készek vagyunk közreműködni ebben az erőfeszítésben - ha az irakiak igénylik a segítségünket. De fontos megjegyezni, hogy ez csak az első lépés, és ez egy folyamat, amelynek időre van szüksége ahhoz, hogy kiteljesedjék" - mondta Ken Lisaius fehér házi szóvivő.

Mitch McConnell az ABC televízióban nyilatkozva azt mondta, nem hiszi, hogy az iraki kormány amnesztiát akarna adni olyan embereknek, akik amerikaiakat öltek meg. Richard Lugar republikánus szenátor, a szenátus külügyi kapcsolatok bizottságának elnöke pedig úgy vélekedett, hogy ha békét akar Irakban, Málikinak meg kell találnia azt a formulát, amely mindenki számára elfogadható, jelezve, hogy a szunnitáknak adandó amnesztia erős ellenállásba ütközik az Egyesült Államokban.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek