Eddig ötvenezer iraki vesztette életét erőszakcselekményekben
A több mint három évvel ezelőtt lezajlott iraki háború kezdete óta legalább ötvenezer iraki vesztette életét erőszakcselekmények következtében - jelentette vasárnap a Los Angeles Times.
Dátum: 2006-06-26 09:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59131
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:09:05.645460, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tényleges szám valószínűleg ennél is nagyobb, hiszen az amerikai és a brit csapatok Irakba való bevonulását követő első év adatai nagyon hiányosak. A háborút követő zűrzavaros időszakban senki sem tartotta nyilván a halálozási adatokat. Sőt, egyes térségekben, például a kormányellenes erők tevékenységének egyik központjában, el-Anbár tartományban most sem tudnak pontos képet adni a helyi hatóságok az ott dúló erőszak áldozatainak számáról - írta internetes kiadásában az amerikai lap, az iraki kormány hivatalosan közölt adataira hivatkozva. Az áldozatok túlnyomó többsége civil. Ugyanebben az időszakban 2520 amerikai katonát öltek meg Irak területén - olvasható a lapban.
MTI - fidesz.hu