A Szentatyánál járt Erdő Péter bíboros
Erdő Péter bíborost szombaton, június 24-én délelőtt kihallgatáson fogadta XVI. Benedek. Magyarország prímása köszönetet mondott a pápának azért, hogy engedélyezte Salkaházi Sára szociális testvér boldoggá avatását.
Dátum: 2006-06-26 09:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59133
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:09:06.258003, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A találkozás további témáiról szólva az MKPK elnöke a Magyar Kurír szerkesztőségének elmondta: a boldoggáavatás előkészületeiről is beszámolt a Szentatyának, aki nagyon fontosnak ítélte az esemény lelki hatásait.
Erdő Péter elmondta továbbá, hogy az 1956-os forradalom 50. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségeken valószínűleg magas rangú vatikáni küldöttség is jelen lesz. Az MKPK elnöke köszönetet mondott a két új magyar püspök kinevezéséért is.
Erdő Péter június 24-én a Santa Maria Maggiore bazilikában a Comunione e Liberazione (CL) Mozgalom Borromeo Szent Károly Fraternitásának három kispapját diakónussá, nyolc diakónusát pedig pappá szenteli. Közöttük van Mario Toma, aki mint a CL missziós papja az Esztergm-Budapesti Főegyházmegyében teljesít majd lelkipásztori feladatokat tavaly szentelt társával, Alessandro Capriolival együtt.
katolikus.hu - fidesz.hu