"El lehet menni Magyarországról" - mennek is
Mintegy kétmilliárd dollárt fektettek be Szlovákiában magyar cégek, s hétezer kis- és középvállalkozás tette át székhelyét északi szomszédunkba az ottani egyszerűsített adórendszer miatt - cikkezik a Felvidék ma című lap.
Dátum: 2006-06-26 10:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59138
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:09:07.785732, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az adóterhek növekedése miatt - s miután Gyurcsány Ferenc felhívta a figyelmet arra, hogy "el lehet menni Magyarországról" - vélhetőleg felgyorsul ez a székhely-áthelyezési folyamat - írja a lap.
Ladislav Tóth, a 21 települést ellenőrző szlovákiai Párkányi Körzeti Hivatal vállalkozási főosztályvezetője elmondta, hogy azok a magyar vállalkozók, akik már évekkel ezelőtt az áttelepülés mellett döntöttek, a magyarországi adóterhek most bejelentett növelésekor már biztosak abban, hogy jól tették.
A lap arra is felhívja a figyelmet, hogy Párkányban az ingatlanforgalmazók adatai szerint akár már egymillió forintért vásárolhatunk lakást, míg Búcson két szoba-konyhás ingatlan 150 ezer, a Párkánytól harminc kilométerre található Sarkán pedig 210 ezer koronába kerül. Mindez azért érdekes a magyar vállalkozók számára, mivel "áttelepülésekor" ez a feltétele annak, hogy a bankok jelzáloghitelt nyújthassanak.
MNO - fidesz.hu