Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Patriot rakéták Japánban

Japán és az Egyesült Államok megállapodott, hogy - most először - korszerű Patriot rakétaelhárító rakétákat telepítenek a Japánban lévő amerikai támaszpontokra - közölte hétfőn a japán védelmi minisztérium névtelenül nyilatkozó illetékese.


Dátum: 2006-06-26 11:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59147
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:09:10.445639, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ebben a hónapban kötöttek a felek ilyen értelmű megállapodást. Az amerikaiak a lehető leghamarabb el akarják helyezni ezeket a korszerű rakétaelhárító fegyvereket a távol-keleti országban lévő támaszpontjaikon, s a japán félnek is az a kívánsága, hogy a telepítés mielőbb megtörténjék - tette hozzá a japán tisztségviselő. A Patriot Advanced Capability-3 ellenrakéták képesek a levegőben megsemmisíteni vagy legalább is hatástalanítani ballisztikus rakétákat, manőverező robotrepülőgépeket ("szárnyas rakétákat") és ellenséges repülőgépeket. Az illetékes nem közölte az ellenrakéták (közkeletű megnevezéssel "elfogórakéták") telepítésének helyszíneit, de helyi lapok azt írták, hogy e föld-levegő rakéták három vagy négy ütegét telepítik az év végéig az ország déli Okinava szigetére.

A Jomiuri Simbun, Japán legnagyobb lapja úgy értesült, hogy az amerikai fél kezdeményezte a rakétatelepítést. A terv valószínűleg összefügg azzal, hogy amerikai és japán kémműholdak és kémrepülőgépek felvételeinek tanúsága szerint Észak-Korea kísérletet készül végrehajtani egy Taepodong-2, nagy hatótávolságú ballisztikus rakétával, amely képes elérni az Egyesült Államok egyes területeit is.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek