Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A vietnami parlament új elnököt választott

Nguyen Phu Trongot, Hanoi konzervatív hírében álló pártvezetőjét választotta meg hétfőn a vietnami parlament elnökének, és a törvényhozás elfogadta a három legmagasabb rangú politikai vezető lemondási szándékát.


Dátum: 2006-06-26 14:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59154
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:09:12.615875, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Phan Van Khai miniszterelnök, Tran Duc Luong államfő és Nguyen Van An, a nemzetgyűlés elnöke szombaton adták át a képviselőknek lemondó levelüket.

Mindhármuk távozása várható volt április óta, amikor nem választották be őket a Vietnami Kommunista Párt új összetételű központi bizottságába.

A vietnami törvényhozás várhatóan kedden dönt az új államelnök személyéről, majd a rákövetkező napon választja meg az indokínai ország kormányfőjét. A parlament csütörtökön befejezi hathetes ülésszakát.

Szinte bizonyosra vehető, hogy az új kormányfő az 56 éves Nguyen Tan Dung lesz, aki 1991 óta tölti be a miniszterelnök-helyettesi posztot, államfőnek pedig a 63 esztendős Nguyen Minh Trietet, Ho Si Minh-város reformernek tartott pártfőtitkárát jelölik.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek