Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az Orbán-kormány belehúzott: Európa Nostra-díj az Urániának


Dátum: 2006-06-26 14:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59155
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:09:12.916820, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A moziépületet a teljes körű műemléki helyreállítás után 2002 tavaszán adták át - idézte fel a szaktárca az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Az Európai Unió egyik legrangosabb elismerését a kivitelező Architekton Rt., valamint a tervező Mányi Stúdió képviselői veszik át kedden Spanyolországban, a Madridhoz közeli Palacio Real de El Pardo királyi palotában.

A szaktárca közlése szerint a díjátadó ceremónia az európai kulturális örökség témájának kiemelkedő eseménye, hiszen egyedi alkalmat teremt arra, hogy a díj nyertesei összegyűljenek és eredményeiket együtt ünnepelhessék.

Az eredményhirdetésen részt vesz Szófia spanyol királyné, a Hispania Nostra fővédnöke és a dán királynő férje, Henrik herceg, az Europa Nostra elnöke, valamint Ján Figel, az Európai Bizottság oktatásért, képzésért, kultúráért és a soknyelvűségért felelős biztosa.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek