Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Zavaros reformok

Egyre zavarosabb az a kép, amit a miniszterelnök reformlendület, reformbátorság, és különböző 'reform' előtagú, vagy utótagú szavak keretében szokott használni - mutatott rá Varga Mihály napirend előtti felszólalásában.


Dátum: 2006-06-26 16:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59161
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:09:14.847779, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Varga Mihály rámutatott, hogy a szocialisták választási programja - amire a választási kampányban felhatalmazást kértek, és a lakosság többségétől meg is kapták - a választások lezárultával bekerült az íróasztalfiókba. Ezután előkerült egy másik: a kormányprogram. A parlament kormánypárti többsége áldását adta erre.

Kiemelte, Gyurcsány Ferenc arra a kérdésre, hogy nem kellene-e előállni az igazi programmal, mindig azt mondta: majd az OÉT ülésén elmondja. "Megtörtént ez is - folytatta Varga Mihály -, a Gyurcsány-csomag bejelentései elhangzottak. De úgy tűnik, még ezzel sincs vége ennek a színjátéknak, mert újabb és újabb programok kerülnek elénk."

A politikus rámutatott, hogy a Tíz őszödi alapelv című dokumentumban nagyon értékes gondolatok vannak. Felidézte a dokumentum egy mondatát: "Megmondjuk az embereknek, hogy nekünk mire mennyi pénzünk van, és abból mit fogunk csinálni". Varga Mihály megjegyezte: "Én eddig azt gondoltam, hogy az adófizetőknek van pénze, és nem Önnek. És eddig azt is gondolhattuk, hogy amikor Ön a Gyurcsány-program kapcsán újabb adókat akar kivetni, és újabb pénzt akar beszedni az emberektől, akkor mintha Ön szeretné megmondani azt, hogy mennyi pénzre van Önnek szüksége. De lehet, hogy mi tévedtünk."

A politikus felhívta Gyurcsány Ferenc figyelmét, hogy ezek az össze-vissza elénk rakott, sajtóból megtudott programok, mintha nem akarnának összeállni egy egészséges, úgynevezett reformmá. Hozzáfűzte: "Mi eddig azt gondoltuk, hogy 'reform' alatt azt kell érteni, ami jó az embereknek, jobbá teszi az életüket. Most egyre inkább az a benyomásom, hogy úgy járunk ezzel a szóval, mint a szakértelemmel 1994-ben; előbb-utóbb, aki azt hallja, hogy szakértelem, vagy reform, annak a szőr feláll a hátán."

Kiemelte, hogy a zavaros programsorozat mögött alapvetően egy dolog áll: ez pedig az őszinteség hiánya. Emlékeztetett arra, hogy Gyurcsány Ferenc mindig nagyon meggyőző, amikor egy programot ismertetni kell. Varga Mihály felidézte 2006 januárját, amikor a miniszterelnök a Mol vezetőivel sajtótájékoztatóján azt mondta: nem lesz gázáremelés. Most pedig- mutatott rá - itt van 2006 májusa, és Ön most azt mondta: 30 százalékos gázáremelés lesz ebben az évben. Ezután - folytatta a Fidesz gazdasági szakpolitikusa - jött a "nagy a jólét" szlogen, a "dübörög a gazdaság", "a költségvetés köszöni szépen, jól van" kijelentés. Ezzel szemben 2006 májusában ismét az hangzott el, hogy nagy a baj. A szakpolitikus az áfa-emelés kérdésében Gyurcsány egyik kijelentését idézte: "Magyarországon ma nem az a vita: legyen-e adócsökkentés, hanem az, hogy milyen." Hozzfűzte: most pedig arról beszél, hogy adócsökkentés helyett adóemelést kell megtenni.

"Tisztelt Miniszterelnök úr! Azt kell Önnek mondanom, hogy kommunikációból, PR-ból jeles. Csak az a baj, hogy mi lassan elvesztjük a fonalat. Nem tudjuk, hogy mikor mondja az igazat, és mikor gondol valami másra. Mert az elmúlt fél évben az derült ki, hogy Ön mindig másról beszél, mint amit igazából nekünk gondolni kellene" - szögezte le Varga.

Rámutatott: ahhoz, hogy valós programok szülessenek, és "érdemi reform" történjen, az első lépés az őszinteség. Az, hogy Gyurcsány Ferenc elismeri a választók és a parlamenti képviselők előtt, hogy nem mondott igazat. "Félretájékoztatott bennünket, vagy pedig Önt félretájékoztatták. Lassan már nincs ember, aki az Ön szavát komolyan venné" - fogalmazott Varga Mihály.

Felhívta a figyelmet az emlékezetes OÉT ülésre, ahol Gyurcsány Ferenc kioktatta a vállalkozókat, IMF-jelentésre, amit a szocialisták nem fogadnak el, és a piaci elemzők véleményére, ami után egy jelentős árfolyamcsökkenés indult el Magyarországon, árstabilitás helyett.

Hova fogunk így jutni? - tette fel a kérdést napirend előtt felszólalásában Varga Mihály, majd rámutatott: biztos, hogy nagyon szép feladat az egész világgal szemben és harcban állni, de talán szerencsésebb lenne, ha Gyurcsány Ferenc azokat az apró lépéseket kezdené megtenni, amelyek valóban jobbá teszik a Magyarországon élő emberek életét.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek