Ki állítja meg Bajnai Gordont?
A hatalommegosztás alkotmányos elvét sértő árnyékállam egyik intézményeként értékelte a most létrejött Nemzeti Fejlesztési Kabinetet Nógrádi Zoltán hétfőn elhangzott interpellációjában.
Dátum: 2006-06-26 17:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59164
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:09:15.767633, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nógrádi Zoltán a most megalakított, jelentős hatalmat koncentráló Nemzeti Fejlesztési Kabinet működésével kapcsolatban fogalmazott meg aggályokat.
Szerinte Gyurcsány Ferenc az új kormányszervek létrehozásával egy kontrollálhatatlan árnyékállam kiépítését kezdte meg, amivel alapvetően sérül a hatalommegosztás alkotmányos elve.
Szavai szerint a jelenlegi koalíció csak olyankor bátor, ha saját hatalmát akarja korlátlanul erősíteni, ám ha a demokratikus ellenőrzés lehetőségét kellene biztosítani, akkor megretten a Parlamenttől.
Meg kell találni minél előbb annak a módját, hogy az Országgyűlés érvényesítse az Alkotmányban rögzített, a végrehajtó hatalom feletti ellenőrzési jogát - hangsúlyozta.
Nógrádi Zoltán ezzel összefüggésben azt kérdezte a minisztertől, milyen módon biztosítható az Országgyűlés számára a Nemzeti Fejlesztési Kabinet ellenőrzése.
A képviselő arra is kíváncsi volt, milyen lépéseket terveznek az új intézményi rendszer kialakításában a minél szélesebb konszenzus megteremtése érdekében, illetve milyen eszközökkel tudják garantálni, hogy az európai uniós források a jövőben nem válnak pártpolitikai játékszerévé.
Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter válaszában egyetértett azzal, hogy a 2007- 2013-ig terjedő európai uniós költségvetési időszak legfontosabb feladata esélyt teremteni Magyarország felzárkózásának.
Szerinte a Nemzeti Fejlesztési Terv intézményrendszere törvényesen és szabályosan működik, átalakításának oka pedig, a gyorsabb fejlődést lehetővé tevő keretek kialakítása.
A választ Nógrádi Zoltán nem fogadta el, az Országgyűlés kormánypárti többsége ellenben igen.
fidesz.hu