Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nukleáris fegyverkezési verseny?

Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter attól tart, hogy nukleáris fegyverkezési verseny indul be a Közel- és Közép-Keleten, amennyiben nem sikerül dűlőre jutni az Iránnal folyó atomvitában.


Dátum: 2006-06-26 19:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59171
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:09:17.872170, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Steinmeier a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) leszerelési konferenciáján szólalt fel hétfőn Berlinben, s annak a véleményének is hangot adott, hogy az iráni (vagy az észak-koreai) atomprogram körüli vita rendezésének hiányában Latin-Amerika országai is felbátorítva érezhetik magukat visszafogottságuk feladására.

"Nem egy adott országgal szembeni diszkriminációról van szó, hanem arról, hogy meg kell akadályozni a nukleáris fegyverkezési versenyt a Közel- és Közép-Keleten, valamint meg kell védeni Izraelt a létezését fenyegető veszélytől" - közölte Steinmeier.

A német diplomácia vezetője ismét felszólította Teheránt, hogy konstruktívan viszonyuljon az öt állandó ENSZ BT-tag, valamint Németország nemrég átnyújtott "ösztönző" csomagtervéhez. Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök a múlt héten jelezte, hogy a teheráni válasz augusztus második felében várható. A csomagtervre áldásukat adó országok azt kívánják, hogy Irán függessze fel urándúsítási programját a tervről folytatandó eszmecserék idejére. Teherán elutasítja az előfeltételeket.

Steinmeier szerint Indiának, Pakisztánnak és Izraelnek is csatlakoznia kellene az atomsorompó-szerződéshez, erre azonban rövidtávon kevés az esély.

A konferencián felszólaló Mohamed el-Baradei, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség főigazgatója egyebek között arról beszélt, hogy számos állam még mindig "státusszimbólumnak" tekinti az atomfegyvert, ami valójában a bizonytalanság jele. Baradei szerint "amennyiben terrorista csoport atomfegyverhez jut, azt használni is fogja".

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek