Fehéroroszország visszavág
A fehérorosz hatóságok befagyasztják George Bush amerikai elnök és külügyminisztere, Condoleezza Rice számláit és részvényeit, amelyeket esetleg Fehéroroszországban vezetnek, illetve birtokolnak - közölte Viktor Sejman, a fehérorosz védelmi tanács titkára hétfőn.
Dátum: 2006-06-27 07:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59178
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:09:19.924141, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Minszk ezzel arra válaszol, hogy az Egyesült Államok döntést hozott Alekszandr Lukasenko fehérorosz elnök és vezető kormánytagjai számláinak befagyasztásáról. Az amerikai pénzügyminisztérium egy hete jelentette be, hogy szigorított a Lukasenkóval szembeni intézkedésein. A számlák zárolásán kívül felvette Lukasenkót, az igazságügy-minisztert, a belügyminisztert, az elnök nemzetbiztonsági tanácsadóját, a titkosszolgálat főnökét, az országos választási bizottság vezetőjét, valamint az állami rádió és televízió elnökét azoknak a személyeknek a listájára, akikkel amerikai állampolgárok nem tarthatnak fenn kereskedelmi kapcsolatot. Sejman az állami televízióban elmondta, hogy Minszk ennek megfelelő és arányos intézkedést tesz Bushsal és Rice-szal szemben. Az Egyesült Államok szankciós politikáját ostobának és rosszindulatúnak minősítve kijelentette, "mindenki számára nyilvánvaló", hogy sem Lukasenkónak, sem neki nincs semmiféle tulajdona az Egyesült Államokban.
Nem világos, hogy az amerikai elnöknek vagy külügyminiszterének van-e bármiféle vagyona Fehéroroszországban, és az amerikai nagykövetségen azt mondták, hogy egyelőre nem tudják kommentálni a fehérorosz hatóságok döntését. Az 1994 óta hatalmon lévő Lukasenkót a nyugati országok gyakran Európa utolsó diktátorának nevezik. Márciusi, harmadik választási győzelme az Egyesült Államok és más országok szerint a választási csalások és emberijog-sértések sorozatának eredménye volt, és ezért az Európai Unió és az Egyesült Államok büntetőintézkedéseket vezetett be. Sejman sugalmazása szerint a Nyugat azért sújtotta szankciókkal Fehéroroszországot, mert szövetségi államot épít ki Oroszországgal, valamint erős politikai és katonai struktúrát hoz létre.
MTI - fidesz.hu