Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Összeomlott az izraeli kormánykoalíció

Az izraeli parlament szerdán első olvasatban elfogadta a jövő évi költségvetést 269,9 milliárd sékel (57 milliárd dollár) kiadási főösszeggel, de ez csak azért sikerült, mert a jobboldali Likud párt megkapta a még szélsőségesebb kis pártok támogatását, ellenben a Munkapárt tiltakozásul kilépett a nemzeti egységkormányból.


Dátum: 2002-10-31 09:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5398
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:52:15.592225, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Ariel Saron vezette izraeli kormány ezzel kisebbségbe került a parlamentben: vagy megpróbál még a tőle is jobbra álló kis pártok támogatásával tovább kormányozni, vagy kénytelen lesz idő előtt választást kiírni.

Az amerikai Standard and Poor's hitelminősítő azonnal jelezte, hogy a nemzeti egységkormány megszűnése "rossz hír" Izrael eddig is negatív kilátással nyilvántartott adósbesorolása számára. A költségvetésről még két szavazás lesz a parlamentben, és a hitelminősítő szerint a költségvetés konszolidálása létfontosságú a besorolás szempontjából. A Standard and Poor's-nál Izrael hosszú lejáratú szuverén devizakötelezettségeinek osztályzata "A", a befektetésre ajánlott fokozat alján. Az európai Fitch Ratings hitelminősítő ugyancsak jelezte, hogy ha a költségvetés elbukik, akkor az izraeli hitelbesorolás rontása fenyeget. Náluk Izrael osztályzata "A mínusz".

A fő ütközési pont az volt, hogy a jobboldal fenn akarta tartani a palesztin területeken lévő izraeli települések anyagi támogatását, az izraeli Munkapárt azonban inkább a szegénység felszámolására költött volna többet a jövő évi költségvetésből, amelyet amúgy is meg kellett kurtítani 2 százalékkal az ideihez képest.

A költségvetési kiadásokat azért kellett már az idén és jövőre is csökkenteni, mert különben a deficit elszabadulna a rosszabbodó gazdasági visszaesés és a palesztin lázongás okozta adóhiány miatt. A helyzetet súlyosbítják a növekvő katonai kiadások. Saron és pénzügyminisztere ragaszkodik ahhoz, hogy nem lehet változtatni a költségvetésen, amelynek sarokszámai szerint jövőre 1,0 százalékos gazdasági növekedés várható az idei és a tavalyi 0,9-0,9 százalékos visszaesés után. A jövő évi költségvetésben a hiányt a GDP 3 százalékában maximálták, az idén várható 3,9 százalékos GDP-arányos hiány után.

A kis pártok azért támogatták a jövő évi költségvetést, mert - mint szóvivőik mondták - meg kell védeni Izrael adósminősítését, nehogy megdráguljon a hitel. Titkon abban reménykednek, hogy Saron kisebbségi kormányától több pénzt csikarhatnak ki egyéni kívánságaikra, főleg a telepítés támogatására a palesztin területeken.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek