Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A TV2-nél az MTV pénze? - Az adófizetők javaiból

A Magyar Nemzet több forrásból is úgy értesült, hogy a Magyar Televízió (MTV) a piaci konkurenciának számító Interaktív produkciós irodát bízza meg egyes műsorainak készítésével. Az Interaktív 80 százalékban a TV2, 20 százalékban pedig az ismert műsorvezető, Sváby András tulajdonában áll.


Dátum: 2006-06-27 09:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59186
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:09:22.313018, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A lap tudomása szerint napirendre került, hogy az MTV a Napi Mozaik és a Kultúrház című műsort is az Interaktívval gyártatná; a Szenes Roadshow-t már korábban is az említett TV2-s érdekeltség állította elő. Normális piaci viszonyok között meglehetősen szokatlan, hogy egy cég a legfőbb konkurensek egyikét bízza meg saját termékeinek gyártásával. Az MTV zömmel közpénzből működik, így a nemzet tulajdonát képező médium az adófizetők javaiból biztosít profitot saját piaci ellenlábasának. A helyzetet tovább árnyalja, hogy a köztelevízió vezetőinek jelentős része - élükön Rudi Zoltán elnökkel - éppen attól a TV2-től érkezett az MTV-hez, amely most a nemzeti adó megbízásait teljesítheti.

- Rosszindulatú feltételezés, hogy a korábbi TV2-s kapcsolatoknak bármi köze lenne a megrendelésekhez - közölte Rudi Zoltán. Mint elmondta, kizárólag azért az Interaktívot bízták meg műsorkészítéssel, mert "ők a legjobbak". A tévéelnök ugyanakkor tagadta, hogy a Szenes Roadshow-n kívül más műsort is kiszerveznének. - A Napi Mozaik és a Kultúrház is belső gyártású műsor marad - emelte ki Rudi Zoltán.

Bizonyos nyilatkozatok azonban azt engedik feltételezni, hogy a tévé vezetésének szándékában állt kiszervezni a műsorokat. Mint azt a tévékuratórium egyik elnökségi tagjától megtudtuk, valóban felmerült, hogy a Napi Mozaikot és a Kultúrházat is külső cég készítse. A testület azonban a múlt héten elfogadott egy állásfoglalást, melyben nyomatékosan felszólították a tévé vezetését, hogy a napi információs és hírműsorokat tartsa házon belül.

Az Interaktív produkciós iroda egyik munkatársa neve elhallgatását kérve elárulta: a cég valóban közel állt hozzá, hogy az MTV-től megkapja a két műsor gyártási jogát; ezt akadályozta meg a tévékuratórium állásfoglalása. Sváby Andrást, az Interaktív vezetőjét lapzártáig nem sikerült elérni.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek