Megválasztották Vietnam új államfőjét
A várakozásoknak megfelelően a 63 esztendős dél-vietnami származású Nguyen Minh Trietet, Ho Si Minh-város reformernek tekintett pártfőtitkárát választotta meg a vietnami parlament kedden az ország új államfőjének a múlt hét végén lemondott Tran Duc Luong helyébe.
Dátum: 2006-06-27 09:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59187
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:09:22.629123, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Triet, aki az egyetlen jelölt volt az államfői tisztségre, a szavazatok 94,12 százalékával lett Vietnam új elnöke, de facto az ország második embere. Triet a külföld felé nyitott ember hírében áll, gazdasági reformer, sokáig irányította a dél-vietnami Binh Duong tartományt, amely a legtöbb külföldi befektetőt vonzza az egykori Saigon, a mai Ho Si Minh-város után. Az új államfő a várakozásoknak megfelelően Nguyen Tan Dungot jelölte miniszterelnöknek, aki 1991 óta tölte be a miniszterelnök-helyettesi tisztséget. Az ő megválasztása is biztosra vehető. Vietnamban ezen a héten valóságos nemzedékváltás megy végbe a hatalom csúcsain, melynek célja a gazdasági reformok és az ország nemzetközi integrációjának felgyorsítása.
MTI - fidesz.hu