Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Alkotmánymódosítás: a kormány korlátozná a parlamenti kontrollt

Az igazságügyi tárca uniós csatlakozással kapcsolatos alkotmánymódosítási tervezete az uniós jogot a magyar alkotmány elé helyezi, a parlamenti kontrollt pedig jelentősen korlátozza európai ügyekben - mutatott rá Áder János, a Fidesz frakcióvezetője azon a szerdai négypárti egyeztetésen, amelynek témája az EU-csatlakozáshoz szükséges alkotmánymódosítás volt.


Dátum: 2002-10-31 09:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5399
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:52:15.940570, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az egyeztetésen kiderült: az alkotmánymódosítást illetően több lényegi kérdésben továbbra is eltér a kormánypártok és az ellenzék véleménye. A vitás pontok között szerepel az ország szuverenitására kiterjedő, úgynevezett csatlakozási klauzula, az Országgyűlés és a kormány viszonyának szabályozása, illetve a népszavazás és a csatlakozási szerződés aláírásának sorrendje.

Az MSZP képviselői és az igazságügy-miniszter úgy véli: a szerződés aláírását megelőzően kell megtartani az uniós csatlakozásról szóló referendumot, mert mint állítják, ez nagyobb legitimitást jelent. Vastagh Pál ezzel kapcsolatban hangoztatott véleménye szerint aki meg akarja ismerni a szerződés szövegét, az megteheti azt a népszavazás előtt, mivel a magyarra fordítás február végéig megtörténik.

A népszavazás és a szerződés aláírása közötti időbeni szakadékot illetően ugyanakkor az MSZP feladni látszik korábbi véleményét. Amint Bárándy Péter fogalmazott: finomodott a felfogás a népszavazás és a szerződés aláírása sorrendjének ügyében.

Áder János, a Fidesz frakcióvezetője rámutatott: a tárca által készített második normaszövegből az is következhet, hogy az Európai Unió joga a magyar alkotmány felett áll. Mint mondta, beláthatatlan következményekkel járhat, ha ez ebben a formában marad.

A frakcióvezető szerint a tervezett módosítás legnagyobb problémája, hogy az - a jelenlegi formában - rendkívüli módon korlátozná az Országgyűlés ellenőrzésének hatáskörét.

Ennek kapcsán megjegyezte: nem tisztázódott, hogy egyes, unióval összefüggő kérdésekben a kormánynak mikor kellene a parlament és mikor kellene az illetékes bizottság véleményét kikérnie, illetve képviselnie.

Áder János közölte: az ügydöntő népszavazást - az igazságügyi tárca egy korábbi tervezetével egybehangzóan - a szerződés aláírását követően kell megtartani, amikor a szöveg már nem változhat.

A Fidesz politikusa megfogalmazta: nem kaptak meggyőző érveket arra vonatkozóan, hogy miért előzze meg a népszavazás a csatlakozási szerződés aláírását.

Az igazságügy-miniszter tájékoztatására hivatkozva felhívta a figyelmet arra, hogy a szerződés szövege - a kormánypártok által szorgalmazott sorrend esetén - változhat a népszavazás után.

- Politikai felelőtlenség lenne egy olyan szerződésről dönteni, ami változhat - jelentette ki a fideszes politikus.

Kitért arra, hogy nem közeledtek az álláspontok a népszavazás kiírásának formájával kapcsolatban sem.

Áder János leszögezte: a Fidesz és az MDF elkötelezett híve az uniós csatlakozásnak.

Szájer József (Fidesz) azt hangsúlyozta: a vitás kérdések mindegyikében van olyan megoldás, amely a Fidesz számára elfogadható.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek