Törökország: szándékos volt a robbanás?
Egy szélsőséges kurd szervezet azt közölte, hogy ő követett el merényletet vasárnap a törökországi Manavgat üdülőhelyen, azaz nem véletlen robbanás okozta a négy áldozat, köztük egy magyar turista halálát.
Dátum: 2006-06-27 10:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59194
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:09:24.651457, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az állítólagos merénylet elkövetőjeként kedden a Kurdisztáni Szabadság Sólymai (TAK) nevű szervezet jelentkezett. Az üzenettel egy névtelen telefonáló hívta fel a Firat kurd hírügynökséget, s a szervezet nevében arra figyelmeztette a külföldi turistákat, hogy ne nyaraljanak Törökországban. Ezzel egy időben a török Vatan napilap azt írta, hogy biztonsági kamerák rögzítették, amint három terrorista - köztük egy nő - húsz perccel a robbanás előtt elhelyezett egy pokolgépet a merénylet helyszínén. Ketten figyeltek, miközben harmadik társuk egy szemeteskukába tette a robbanószerkezetet. A tragédiában három külföldi - közöttük egy magyar - és egy török állampolgár vesztette életét. A hatóságok továbbra is azt bizonygatják, hogy gázrobbanás történt.
A TAK nem először fenyegetőzött azzal, hogy Törökországban üdülő külföldiekre támad. A kurd lázadócsoport állt a nyugat-törökországi Kusadasi tengerparti üdülőhelyen tavaly júliusban elkövetett, öt halálos áldozatot követelő robbantásos merénylet mögött is. Tavaly Törökország idegenforgalomból származó bevétele majd 15 milliárd euró volt. A turizmus a török gazdaság számára kulcsfontosságú ágazat.
MTI - fidesz.hu