Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elkészült a világ legmagasabban fekvő vasútvonala Tibetben

Szombaton adják át a világ legmagasabban futó vasúti pályáját a Qinghai-Tibet vasútvonalat. Az 1100 kilométeres vasúti pálya nagy része négyezer méteres magasság felett halad. Legmagasabb pontja az 5.072 méteres magasságot érinti.


Dátum: 2006-06-27 10:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59196
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:09:25.256169, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A pálya ezzel 200 métert vert rá a világ eddigi legmagasabb vasútjára, ami a perui Andokban húzódik. A Peking-Lhásza jegy 389 yüanba (48,65 dollár) kerül majd a 4.064 kilométeres 48 órás utazásra. Egy magasabb osztályú fülke ára 1.262 yüan lesz. A vonat este fél tízkor indul Pekingből és két nappal később este kilenckor fut be Lhászába. A vasútvonalat Tibet gazdasági megnyitása céljából építette a kínai kormány. A tibetiek viszont a han kínaiak beáramlásától tartanak.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek