Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

bin Laden él

Él és biztonságos helyen tartózkodik Oszama bin Laden terroristavezér és Mohammed Omar molla, a bukott afganisztáni tálibok szellemi vezetője - állítja egy, a bin Laden vezette al-Kaida terrorhálózattal jó kapcsolatokat ápoló szervezet.


Dátum: 2002-02-19 19:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=265
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:18:02.687482, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Bin Laden és Omar molla az Egyesült Államok által leginkább keresett két személy, ám hollétüket az afganisztáni bombázások, a kiterjedt kutatás és a nemzetközi együttműködés ellenére sem sikerült eddig felderíteni.

A Londonban megjelenő al-Hajját című arab nyelvű lap kedden részleteket közölt a Történelmi Kutatások és Tanulmányok Központja londoni székhelyű szervezet közleményéből, amely azt állította: bin Laden, a terroristavezér helyettesének tartott Ajman al-Zavari, valamint Omar molla is életben van, és biztonságos helyen tartózkodik. A lap nem részletezte a három férfi hollétét.

A közlemény megjegyezte, hogy bin Laden és Omar molla részvétét nyilvánította egy bizonyos Hamza Badni afganisztáni muzulmán pap hozzátartozóinak, aki február elején betegségben hunyt el.

Az Iszlám Dzsihád egyiptomi szélsőséges szervezet egyik korábbi, Londonban élő vezetője az AP hírügynökségnek úgy nyilatkozott: a közlemény megerősíti, hogy a három férfi életben van. A forrás hangsúlyozta, hogy a londoni székhelyű szervezet eddigi közleményei mindig helytállónak bizonyultak.

Az AFP jelentésében olyan iszlám szélsőségeseket jelölt meg a bin Ladenre vonatkozó értesülés forrásaként, akik a londoni szervezet nevében szoktak közleményeket kiadni.

Kapcsolódó elemek