Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megnőtt a víz- és áramfogyasztás a kánikulában

Jelentős mértékben emelkedett a víz- és áramfogyasztás a kánikulai napokban - tájékoztatta a Fővárosi Vízművek ZRt., valamint a Magyar Villamosenergia-ipari Rendszerirányító ZRt.(MAVIR ZRt.) kedden az MTI-t.


Dátum: 2006-06-27 14:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59217
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:09:31.919381, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Lévai Katalin, a vízművek kommunikációs osztályvezetője elmondta, hogy a Fővárosi Vízművek területén a kánikulai melegben a napi vízfogyasztás megközelíti a 700 ezer köbmétert. Ez 150-200 ezer köbméterrel több egy átlagos naphoz viszonyítva. Egy négytagú család estében 5-6 százalékkal, a kerttel is rendelkezők esetében 25-30 százalékkal nő a napi vízfogyasztás a nyári hónapokban - tette hozzá. Napi 7-8 ezer megawatt-órával (MWh), azaz 6-7 százalékkal emelkedik a villamosenergia-fogyasztás kánikula idején. A napi legmagasabb teljesítmény megközelíti a 6000 megawattot (MW), ami egy átlagos téli napnak felel meg - közölte Kapás Mihály, a MAVIR ZRt. Országos Diszpécser Szolgálatának vezetője.

A Fővárosi Közterület-fenntartó kétszer 12 órás műszakban, nappal és éjszaka 20-25 locsolóautóval próbálja enyhíteni a forróságot. A mosóautók elsősorban a lakótelepeket, a sűrűn lakott városrészeket, a fő-és tömegközlekedési útvonalakat hűtik - tájékoztatta Szegedi Péter, a közterület-fenntartó szóvivője a távirati irodát.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek