Fair a FER?
A Hiller István által ma bejelentett reform "elég vékonyka" - mutatott rá Pokorni Zoltán keddi sajtótájékoztatóján. Hozzátette: ez nem éri el azt a szintet, hogy reformnak nevezzük.
Dátum: 2006-06-27 17:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59227
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:09:34.821593, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Jelentős különbség van a Fidesz és a szocialisták között - szögezte le a politikus. A Fidesz a felsőoktatást, a diploma megszerzését közügynek tekinti, ami által közjó jön létre, míg a szocialisták szerint ez magánügy: ki-ki fizesse meg az árát.
A Hiller István által ma bejelentett reform "elég vékonyka" - mondta el Pokorni Zoltán -, a pedagógusok óraszámának a csökkentéséből és a tandíj bevezetéséből áll. Hozzátette: ez nem éri el azt a szintet, hogy reformnak nevezzük.
Pokorni Zoltán a ma bejelentett, a felsőoktatásban 2008-tól bevezetendő fejlesztési részhozzájárulás (FER) kapcsán rámutatott: amit most a kormány tervez, az két elemből áll. Az első elem a költségtérítés radikális emelése - amit eddig is fizettek a nem államilag finanszírozott oktatású gyerekek -; nekik az eddigi összeg háromszorosát, négyszeresét kell majd fizetniük. Ez minimum 380 ezer, és maximum 1,5 millió forint évente - tette hozzá.
A másik elem pedig az - folytatta -, hogy azok, akik eddig nem fizettek, azok innentől kezdve fizessenek. Mint fogalmazott, a "szerencséseknek", az eddig államilag finanszírozottaknak, a kormány elképzelései szerint 105 ezer és 150 ezer forint közötti összeget kell majd fizetniük.
A Fidesz oktatási szakpolitikusa felhívta a figyelmet arra: sok országban a maximális felsőoktatási tandíj is alacsonyabb, így Németországban, Franciaországban, Svédországban, mint ami nálunk a minimum (105 ezer forint) lesz.
Pokorni Zoltán leszögezte: azt javasolja a kormány tagjainak, hogy vegyék egy komolyabban a felsőoktatást, mert valóban az ország jövője a tét. "Becsüljék meg annyira az általuk irányított országot, és az általuk irányított ágazatot, hogy nem jönnek elő hétről hétre új koncepcióval." - tette hozzá.
Az, amit most papírra vetettek a felsőoktatás területén nem tisztességes, nem fair, nem szolgálja a felsőoktatás minőségét, és nem szolgálja a felsőoktatáson keresztül az ország javát. Mert eltántorítja, elhessegeti a gyerekek jelentős részét a felsőoktatástól - hangsúlyozta a Fidesz szakpolitikusa.
A tandíj új elnevezése, a "fejlesztési részhozzájárulás (FER)" kapcsán Pokorni Zoltán megjegyezte: "Ha Hiller István szerint fair dolog hazudni, ha Gyurcsány Ferenc szerint fair, sportszerű, tisztességes dolog bolondnak nézni, ámítani, az embereket, az szomorú. Azt kell mondanom, ez nem fair. Azt ígérni még a választások előtt, hogy ingyenes lesz mindenkinek az első diploma megszerzése, majd utána mindenkinek fizetőssé tenni azt, az nem fair."
A Fidesz alelnöke közölte, hogy a jobb teljesítmény alapja a fizetéstől való félelem lesz, márpedig - mint fogalmazott - a "félelempedagógia" a XX. század közepén kutyaiskolákban is megbukott.
fidesz.hu