Az iraki iraki lázadószervezetek nem békélnek meg
Elutasították kedden a világhálón elhelyezett közleményeikben az Irakban fegyveres ellenállást folytató főbb szervezetek, köztük az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat iraki csoportja Núri al-Máliki iraki kormányfő minap közzétett megbékélési tervét.
Dátum: 2006-06-27 17:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59229
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:09:35.420984, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Elköteleztük magunkat a dzsihád (szent háború) folytatása mellett (...), nincs megbékélés a hitetlenekkel" - áll a Mudzsáhidok Konzultatív Tanácsa nevű ernyőszervezetbe tömörült nyolc lázadócsoport - köztük a magát "az al-Kaida mezopotámiai szervezetének" tituláló csoport - internetes közleményében. Az aláírók szerint Máliki kormányfő ajánlata "egy újabb káros terv (a politikus) keresztes urainak és azok szolgáinak, a hitehagyottaknak a megvédésére".
Egy másik fegyveres szervezet, a nagyrészt a Szaddám Huszein idején állampártként funkcionáló, már feloszlatott Baasz Párt volt tagjaiból álló Iszlám Ellenállási Mozgalom ugyanazon a honlapon szintén elutasította a megbékélési tervet.
Núri al-Máliki vasárnap terjesztette a parlament elé a szunnita felkelés és a felekezetközi erőszak felszámolását célzó nemzeti megbékélési tervét, amelyben amnesztiát ígért minden olyan Irakban fogva tartott személynek, aki nem vett részt bűncselekményben, terrorista tevékenységben, nem követett el háborús vagy emberiesség elleni bűntetteket.
MTI - fidesz.hu