Fokozódik a feszültség Gázában
Izrael harci gépek csapást mértek egy gázai hídra - közölték kedd este szemtanúk, az izraeli pedig rádió arról számolt be, hogy harckocsik foglalták el harcálláspontjaikat az övezet határánál. Gázai övezet fő áramelosztó központjára is csapást mértek.
Dátum: 2006-06-28 07:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59244
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:09:40.032254, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A gépek a Gázai övezet középső részén lévő al-Mugraka falunál lévő hidat támadták. Eközben az övezet határánál izraeli harckocsik és páncélozott harcjárművek sorakoztak fel, de még nem indultak el Gáza felé. Vasárnap óta, amikor palesztin milicisták csapást mértek egy izraeli katonai támaszpontra, és megöltek két izraeli katonát, egyet pedig elraboltak, nagyszámú izraeli katonai erő sorakozott fel a Gázai övezet körül.
Az izraeli légierő a Gázai övezet fő áramelosztó központjára mért csapást szerda hajnalban, és szemtanúk szerint az áramszolgáltatás Gázaváros nagy részén szünetelt. Izraeli harci gépek rakétákat lőttek ki egy hídra az övezet közepén, majd újabb csapásokat hajtottak végre két másik híd ellen is. Az övezet határán, Nahal Oz település mellett az izraeli páncélosok harcálláspontot foglaltak el. Palesztin biztonsági források szerint a harckocsik és a páncélozott szállító harcjárművek már mozgásba is lendültek, de egyelőre nem hatoltak be a Gázai övezet területére.
MTI - fidesz.hu