Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A közlekedésben is belehúznak - drágulnak a menetjegyek

Megkezdi a vasúti és közúti személyszállítás összehangolására kidolgozott terv tárgyalását a kormány. A vasút gazdaságtalanul üzemelő vonalairól az utasokat buszra terelő program jelentős változásokat hoz majd a MÁV, a Volán és a BKV szolgáltatásiban is, gyors döntés azonban nem várható, az utasok az első újdonságokkal a decemberi menetrendváltáskor találkozhatnak majd.


Dátum: 2006-06-28 09:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59255
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:09:43.338677, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A vasúti alapellátás tervezett szűkítése a gyakorlatban azt jelentené, hogy az állam csak a legalapvetőbb szolgáltatásoknál maradna jelen a támogatással, ezen felül azonban bizonyos szolgáltatások árait nem térítené meg a közlekedési társaságoknak, bevezetnék a sebességi és komfortfokozatokat, ami gyors- és Intercity jegyek drágulását eredményezheti. Az Intercity- és nemzetközi vonatok közlekedtetésébe bevonnák a magántőkét is, a MÁV önálló divízióba szervezett személyszállítási üzletágában a budapesti elővárosi vonalak üzemeltetésekor a BKV is szerephez juthat, a megmaradó mellékvonalakat pedig regionális alapon szerveződő társaságok vehetnék át.

Megkezdődik a MÁV-központ 30 százalékos karcsúsítása is, az ÁPV Rt. pedig megveszi a vasúttól a január óta önálló társaságként működő árufuvarozó céget, a MÁV Cargót, és az eladásból befolyó pénzt az állami vasúttársaság tőkehelyzetének rendezésére fordítják. A Magyar Hírlap interjút közöl az átalakuló gazdasági tárca államtitkárával, aki többek közt a tömegközlekedés átalakításáért is felel majd. Felsmann Balázs elengedhetetlennek tartja a helyközi közlekedés gazdaságossá tételét, amihez optimalizálni kell a menetrendet és vonalanként elemezni a rendszert, hogy megszűnjenek az átfedések és párhuzamosságok.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek