Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Medgyessy segítséget kér Orbán Viktortól

Medgyessy Péter miniszterelnök szerdán levelet küldött Orbán Viktornak, az Európai Néppárt alelnökének, amelyben arra kéri a volt kormányfőt: tisztségét felhasználva nyújtson támogatást ahhoz, hogy Magyarország a csatlakozási folyamat során minden kérdésben a lehető legkedvezőbb feltételeket érhesse el - derül ki a kormányszóvivő szerdai közleményéből.


Dátum: 2002-10-31 11:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5405
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:52:17.953537, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A közlemény szerint Medgyessy Péter különösen fontosnak tartja a mezőgazdasági termelők támogatásával kapcsolatos átmeneti időszak lerövidítését.

A parlamenti megszólalások során Áder János frakcióvezető úgy fogalmazott: "a Fidesz - Magyar Polgári Párt képviselői, tagjai minden támogatást megadnak ahhoz, hogy ez a törekvés, a kormány ezen törekvése sikeres legyen, és valóban javuljanak Magyarország pénzügyi feltételei a csatlakozási tárgyalásokon" - áll a közleményben.

Medgyessy Péter levelét tájékoztatásul elküldte Áder Jánosnak, a Fidesz parlamenti frakcióvezetőjének is.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek