Megalakult a kecskeméti közgyűlés
Tegnap ünnepélyes keretek között megalakult az új kecskeméti képviselő-testület. A megyei jogú város közgyűlése alpolgármesterré választotta Jánosi Istvánt, dr. Sárközy Istvánt és dr. Horváth Zsoltot.
Dátum: 2002-10-31 11:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5406
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:52:18.253627, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ünneplőbe öltözött képviselők gyűltek öszsze tegnap a kecskeméti városházán. A testület alakuló ülését Vargáné Dóka Margit korelnök nyitotta meg, majd dr. Erdei Attila, a helyi választási bizottság elnöke beszámolt a választások eredményéről. Így elmondta azt is, hogy a Fidesz-MDF közös listáról bejutott Molnár Judit visszaadta mandátumát, mert a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlésbe is beválasztották. Helyébe a listán utána következő Lévai Jánosné lépett. Ami egyébként az új közgyűlésen belüli erőviszonyokat illeti: a 16 tagú Fidesz-MDF-koalíció három másik képviselő támogatását is bírja. Így már tizenkilencen vannak, ami elegendő erőfölény, hiszen a minősített többséget igénylő döntésekhez minimum 17 szavazat kell.
A tegnapi alakuló ülésen a három alpolgármester személyéről is döntöttek a városatyák. A voksolás eredményeképpen főállású alpolgármester maradt Jánosi István, akit 20 szavazattal választottak meg. Szintén főállású alpolgármesterként dolgozhat tovább dr. Sárközy István (21 voks). A társadalmi megbízatású alpolgármester dr. Horváth Zsolt lett (17 szavazat).
Petőfi Népe online
2002. október 31.