Várfesztivál a Bocskai kastélyban
A 2004-es Bocskai-év után idén immár harmadik alkalommal rendezte meg Nagykereki önkormányzata a Várfesztivált a Bocskai várkastélyban és a csodálatos kastélykertben. A programokban gazdag, felhőtlen szórakozást és kulturális feltöltődést jelentő esemény mindig június utolsó szombatjára esik.
Dátum: 2006-06-28 12:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59275
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:09:49.369441, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A rekkenő hőség ellenére a kastélykert hatalmas fái alatt helyet foglaló - helyből és a szomszédos községekből, köztük a romániai testvértelepülésről, Kiskerekiből érkezett - közönséget Kovács Miklósné polgármester üdvözölte. Köszöntőjében emlékeztetett az egy évvel ezelőtti rendezvényre, amikor is a Pálfi István európai parlamenti képviselő által adományozott szökőkút, kerti padok, székek és asztalok átadására is sor került.
A szépszámú résztvevőnek a polgármesterasszony azt kívánta, egy napra felejtsék el a gondokat, s a kölcsönös ismerkedés jegyében, kerüljenek közelebb egymáshoz. Az egész napos rendezvényen mindenki kedvére válogathatott a kínálatból: a kastélykert színpadán felléptek a helyi óvodáscsoportok, a nyugdíjasklub nótafái, de volt szavalat gimnazista és felnőtt előadásában is. Kellemes kikapcsolódást jelentett a berettyóújfalui óvodások dzsesszbalett műsora, a debreceni vénkerti iskolások néptáncosainak fellépése, a korabeli öltözékben lezajlott haditorna bemutató. Fellépett a kiskereki Vadvirág Néptáccsoport, a mezőpeterdi Asszonykórus és nagy sikert aratott a kismarjaiak zászlóforgató csoportja is.
A kicsinyek időtöltését biztosították a játszóházi és kézműves foglalkozások. A napot operettest és tűzijáték zárta.
Nyírő Gizella - fidesz.hu