Légicsapást mért Izrael a Hamász egyik kiképzőtáborára
Izrael légicsapást mért a palesztin területeken kormányzó Hamász radikális szervezet egyik kiképzőtáborára szerdán délután a Gázai övezet déli részén - közölték szemtanúk.
Dátum: 2006-06-28 14:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59291
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:09:54.336237, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A légicsapás helyszínéről ellentmondó értesülések érkeztek. Egyes források szerint a katonai kiképzőtábor egy volt zsidó telepen, Moragon működött, más források szerint Rafah városában. A szemtanúk hozzátették, hogy a támadáskor a tábor üres volt. Biztonsági források úgy nyilatkoztak, hogy egy harci repülőgép legalább egy rakétát lőtt ki a táborra. Az izraeli hadsereg egyelőre nem kommentálta a hírt. Az izraeli légierő ezt megelőzően kétszer is támadott a Gázai övezet északi részén fekvő lakatlan körzeteket, ahonnan korábban több ízben rakétákat lőttek ki a zsidó állam területére. A hadsereg szóvivője ezekről a légitámadásokról úgy nyilatkozott, hogy az elrabolt izraeli katona kiszabadítását célzó, folyamatban lévő hadművelet keretébe illeszkednek.
MTI - fidesz.hu