Mátyás és Kossuth a legnagyobb román?
A Román Televízió a nálunk nemrégiben lezajlott A Nagy Könyv versenyhez hasonló sorozatot hirdetett, ők azonban nem a legjobb irodalmi művet keresik, hanem azt, hogy ki a Legnagyobb Román. Az eddig jelöltek listáján szerepel Kossuth Lajos és Mátyás király is.
Dátum: 2006-06-28 14:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59295
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:09:55.594743, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Úgy tűnik, hogy a szerkesztők egyelőre nem szelektálnak a beérkező javaslatok közül, így az eddig jelöltek listáján szerepel Kossuth Lajos és Mátyás király is.
Ajánlást kapott Markó Béla, az RMDSZ elnöke, Tőkés László református püspök, akit sok román a "nemzet nagy ellenségének" tart, továbbá Frunda György szenátor. A sportoló jelöltek között megtaláljuk Bölöni László, Jenei Imre és Szabó Gabriella nevét.
A mediatica.ro honlap tájékoztatása szerint a televízió július 1-ig várja a javaslatokat, majd július 8-án választják ki az első 100 helyre érdemesnek tartott jelöltet. A nyár folyamán kialakul az első 100 "ranglistája", és szeptemberben valamint októberben dokumentumfimeket mutatnak majd be az első tíz helyen álló személyiségről. Október 21-én rendezik majd a végső szavazást, ekkor tudhatjuk meg, hogy a Romániában ma élők szerint ki a "Legnagyobb Román".
euractiv.hu - fidesz.hu