Bejelentették: jelentősen drágul a gáz
A gáz fogyasztói ára, fogyasztással súlyozottan átlagosan 27 százalékkal emelkedik augusztus 1-jén - jelentette be Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter a kormányülés után.
Dátum: 2006-06-28 14:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59296
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:09:55.924253, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az évi 1.500 köbméter alatt fogyasztóknak 25 százalékkal, az 1.500 és 3.000 köbméter közötti fogyasztói rétegnek 30 százalékkal, az efölötti csoportban pedig 37 százalékkal emelkedik a földgáz fogyasztói ára.
Az emelés mértékében már szerepel a földgázra szeptember 1-jétől érvényes általános forgalmi adó is.
A gázár támogatásra jogosultak köre a kisfogyasztókon túl a nagycsaládosokkal és a nyugdíjasokkal, illetve azokkal a családokkal is kiegészül, amelyekben súlyos fogyatékossággal élő személy van - közölte a szociális és munkaügyi miniszter.
Kiss Péter hozzátette, hogy ez a kör mintegy 1,1 millió állampolgárt jelent. A kedvezményezetteknek 1.500-3000 köbméter fogyasztás között is ugyanolyan mértékű gázárat kell fizetniük, mint az 1.500 köbméter alatt fogyasztóknak.
inforadio.hu - fidesz.hu