Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A PDSZ nem támogatja a kötelező óraszám emelését

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) nem tudja elfogadni a pedagógusok kötelező óraszámnak emelését - mondta szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Kerpen Gábor.


Dátum: 2006-06-28 14:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59297
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:09:56.205074, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A PDSZ elnöke úgy fogalmazott, hogy 2007. szeptember 1-től 5, 10, 20 százalékkal nő a pedagógusok kötelező óraszáma. Hozzátette: a közoktatási törvény módosítása tartalmaz egy olyan kitételt is, amely szerint a munkáltató a kötelező óraszámon felül heti 4 óra foglalkozást, tanítást is elrendelhet. "Ez azt mutatja, mintha bújtatott kötelező óraszámemelés lenne" - fogalmazott Kerpen Gábor. Az érdekképviseleti vezető ezzel kapcsolatosan azt is elmondta, hogy ezért a plusz 4 óráért a pedagógus nem kapna óradíjat. Mint mondta, amíg nem készül reprezentatív felmérés a pedagógusok munkaterheléséről, tárgyalni sem lehet ilyenről. "A PDSZ mindent megtesz a jövőben, hogy ez a jogszabály ne lépjen érvénybe" - közölte Kerpen Gábor. A PDSZ elnöke arról is szólt, hogy a törvénymódosítás szerint a jövőben már nem kellene a szülőktől hozzájárulást kérni ahhoz, hogy 20 százalékkal többel el lehessen térni a maximális osztálylétszámtól. Kerpen Gábor összegzése szerint a jövőben még több feladat hárulna a pedagógusokra és a munkavállalókra.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek