Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vatikáni aggodalom: bűncselekmény lesz az élet védelme?

Alfonso Lopez Trujillo bíboros, a Vatikán "családügyi minisztere" felpanaszolta szerdán, hogy "az élet és a család védelme egyes országokban kezd bűncselekménnyé" válni.


Dátum: 2006-06-28 19:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59309
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:09:59.789915, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ahogy a dolgok alakulnak, előfordulhat, hogy az egyházat egy napon nemzetközi büntetőbíróság elé állítják, mert ellenzi a művi terhességmegszakítást és az egyneműek házasságát - mondta a kolumbiai főpap a Famiglia Cristiana nagy példányszámú olasz hetilapnak nyilatkozva néhány nappal a pápa spanyolországi látogatása előtt.

Lopez Trujillo a szervezője a katolikus családok világtalálkozójának, amelyet július 1. és 9. között tartanak a spanyolországi Valenciában, és amelynek zárásán XVI. Benedek pápa is részt vesz.

"A laikus kultúra nagy részének törvénybe iktatása ízekre szedi a családot" - panaszolta a bíboros példaként Spanyolországot, Belgiumot, Hollandiát, a skandináv országokat és Franciaországot említve, ahol különböző formában törvényesítették az azonos neműek közötti párkapcsolatot.

Trujillo emlékeztetett arra, hogy a katolikus egyház kiközösítéssel bünteti az abortuszban közreműködőket, azaz az anyát, az orvost, a nővéreket, valamint az apát, ha beleegyezését adta hozzá, továbbá a nőt, az orvosokat és a kutatókat, akik érintettek az embriókkal kapcsolatos kutatásokban.

Lopez Trujillo, a vatikáni ultrakonzervatív tábor egyik pillére kiemelte a Szentszék azon aggodalmát, hogy a vádlottak padján találják magukat ezen állásfoglalások miatt.

"Attól tartunk, hogy a jelenlegi törvényeket tekintve az élet védelméről és a család jogairól beszélni egyes társadalmakban egyfajta államellenes bűncselekmény, a kormánnyal szembeni engedetlenség és a nőkkel szembeni megkülönböztetés lesz" - fejtette ki a bíboros.

"Ha a vita tovább élesedik, ha a legradikálisabb követeléseket halljuk, előfordulhat, hogy az egyházat nemzetközi törvényszék elé állítják" - tette hozzá a Vatikán képviselője.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek