A Golden Globe-díjért is versenybe szállt a Hukkle
Az Arany Glóbusz-díjért is versenybe szállt Pálfi György játékfilmje, a Hukkle; a magyar rendező alkotását az elmúlt hét végén mutatták be Los Angelesben - közölte csütörtökön a Magyar Filmunió sajtóirodája.
Dátum: 2002-10-31 12:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5411
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:52:19.980413, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ismertetésük szerint a 75 perces filmet - amely az idei Magyar Filmszemlén a legjobb első filmnek járó díjat nyerte el, illetve megosztva megkapta a külföldi kritikusok díját is - a Hollywoodi Külföldi Tudósítók Szövetségének (HFP) tagjai előtt vetítették le az MGM Plaza moziban.
A HFP minden év januárjában Golden Globe-díjjal jutalmazza az általa legjobbnak tartott filmeket; köztudott, hogy a külföldi tudósítók által elismert filmek a legjobb külföldi alkotás Oscar-díjáért is eséllyel versengenek - jegyezték meg.
Utaltak arra, hogy Magyarország az idén erre az Oscar-díjra a Hukkle-t nevezte.
Pálfi György első rendezése a nemzetközi fesztiválokon, köztük Torontóban és San Sebastianban is jól szerepelt, ahol a zsűri különdíjjal jutalmazta a filmet - emlékeztettek.
A 93 tagú HFP december 10-ig hozza meg döntését, többek közt arról, hogy melyik öt filmet jelöli Golden Globe-díjra a legjobb idegen nyelvű film kategóriában.
MTI - fidesz.hu