Letartóztatták a Hamász-kormány munkaügyi miniszterét
Izraeli katonák szerda éjjel Rámalláh mellett letartóztatták Mohamed al-Bargútit, a Hamász-kormány munkaügyi miniszterét - közölte a tárcavezető egyik közeli munkatársa.
Dátum: 2006-06-29 08:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59326
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:10:05.151127, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Bargúti gépkocsiján a ciszjordániai Rámalláhhoz közeli otthona felé tartott, amikor izraeli terepjárókon érkező katonák megállíttatták autóját. Kiparancsolták a minisztert a kocsiból, majd magukkal vitték.
Eközben izraeli katonák Rámmalláh utcáin is megjelentek. A feltételezések szerint annak a zsidó telepesnek a fogva tartási helyét keresik, akit palesztin radikális aktivisták raboltak el, majd azzal fenyegetőztek, hogy kivégzik a férfit, ha az izraeli haderő nem állítja le gázai hadműveletét. A 18 éves Élijáhu Aserinek a Ciszjordánia északi részében található Itamar telepen veszett nyoma vasárnap.
Az izraeli hadsereg egyelőre nem fűzött megjegyzést Bargúti állítólagos őrizetbe vételéhez, és a ciszjordániai katonai akcióról sem közölt részleteket.
MTI - fidesz.hu