Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magyarellenes párt a szlovák kormányban

Szlovákiában a szélsőségesen nacionalista Jan Slota vezette Szlovák Nemzeti Párttal és a Vladimir Meciar által irányított Néppárt - Demokratikus Szlovákiáért Mozgalommal lépnek koalícióra a szociáldemokraták. Kormányon kívülre kerül a Magyar Koalíció Pártja.


Dátum: 2006-06-29 08:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59327
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:10:05.464952, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kimarad a Magyar Koalíció Pártja az új szlovák kormányból, mert a választásokon győztes szoiciáldemokrata Smer elnöke, Robert Fico szerdán este bejelentette: a nacionalistának tartott Ján Slota vezette Szlovák Nemzeti Párttal (SNS) és a Vladimír Meciar nevével jegyzett Néppárt - Demokratikus Szlovákiáért Mozgalommal (LS-HZDS) alakít kormányt.

Slota pártja magyarellenes retorikájáról hírhedt, egy korábbi nyilatkozatában jelezte, hogy tankkal vonulna be Budapestre. Meciar nevével kapcsolatban pedig nyugati sajtóelemzések is felidézik a 90-es évek homályos privatizációs ügyleteit, s nem feledték egyeduralomra való törekvéseit sem. A Meciar által fémjelzett korszak Szlovákia európai elszigeteltségéhez vezetett; igaz, ekkoriban virágoztak Pozsony és az orosz állam kapcsolatai.

Az előrehozott választásokon egyébként kiemelkedően jól szereplő Magyar Koalíció Pártja így nem lesz koalíciós partner. Bugár Béla, az MKP elnöke korábban jelezte, hogy egyedüli jobboldali pártként nem lép koalícióra a baloldallal, ám később engedett ebből. A szlovák kereszténydemokraták később közölték, hogy hajlandóak tárgyalni egy esetleges koalícióról, melyben Fico mellett az MKP lépett volna kormányra, ám Bugár is arról beszélt a késő délutáni órákban, hogy az ajánlat már elkésett.

MTI, Info Rádió, MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek