Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rendőrökön tesztelnék a vakcinát?

Rendőrök részvételére számítanak a madárinfluenza elleni oltóanyag tesztelésében. A kérés a gyártótól a BM Központi Kórházának vezetőjén keresztül érkezett.


Dátum: 2006-06-29 09:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59332
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:10:07.201213, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A madárinfluenza-vírus elleni oltóanyag klinikai vizsgálatában való részvételre kérte fel a Belügyminisztérium Központi Kórházát és Intézményeit (BM KKI) a vakcinát kifejlesztő magyar cég.

"A tesztelés a már ideiglenes forgalomba hozatali engedéllyel rendelkező, bevizsgált, ártalmatlanított vírust tartalmazó oltóanyaggal történne. Így azok, akik a vizsgálatban részt vesznek, védettséget szerezhetnek a jelenleg ismert H5N1-es madárinfluenza-vírus által okozott fertőzésekkel szemben, valamint bizonyos fokú védelmet a jövőben világjárványt okozó új madárinfluenza-vírus ellen is." - így szól dr. Szilvásy István, a BM KKI főigazgató-főorvosának a rendőrségi vezetőknek írt levele, amelyben arról is biztosított mindenkit, hogy "az előzetes jelzéssel még senki sem vállal kötelezettséget a vizsgálatban való részvételre".

Népszabadság, ma.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek