Köztisztviselők tüntetnek Gyulán
A vízügyi és környezetvédelmi ágazatból elbocsátott háromszáz köztisztviselőért demonstrál ma délután háromkor Gyulán, a Petőfi téren a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete (MKKSZ). Persányi Miklós szakminiszter a közelmúltban döntött a tárcát érintő mintegy ötven, valamint a területi szerveket érintő közel kettőszázötven fős leépítésről - tudta meg a Magyar Nemzet Fehér Józseftől.
Dátum: 2006-06-29 09:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59333
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:10:07.532384, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az intézkedés gyakorlatilag előrevetíti a gyulai és bajai környezetvédelmi és vízügyi felügyeletek megszűnését vagy kirendeltséggé minősítését, ami beláthatatlan szakmai következménnyel járhat - tette hozzá az MKKSZ főtitkára. Gyulán hetvenöt, Baján hatvankilenc köztisztviselőt bocsátanak el, utóbbi felügyeletet szinte biztos, hogy a pécsi felügyelethez csatolják.
Fehér József visszautasította a szakminiszter indoklását, miszerint a felügyeleteket egyáltalán létre sem kellett volna hozni a hetvenes években. A szakmai indokokon túl azon kormányzati sugalmazások ellen is tiltakozni kívánnak, hogy az unatkozó köztisztviselők nem dolgoznak, csak aktákat tologatnak. - Fel szeretnénk hívni a lakosság figyelmét, hogy a köztisztviselők értük végzik többek között az élelmiszer-ellenőrzést, a növény- és talajvédelmet, a fogyasztóvédelmet - hangsúlyozta Fehér József.
A hat országos szakszervezeti konföderáció ma dönt arról, hogy mikor és milyen formában tiltakozzanak a megszorítások ellen. Az érdekvédők úgy vélik, a kormány intézkedései tarthatatlan terheket rónak a munkavállalókra.
Magyar Nemzet - fidesz.hu